2011. január 30., vasárnap

"Bárány vagyok, de birka nem leszek már"

Nem szeretném megszokni azt a tényt, hogy egyszeri megítélt majd megélt büntetésem alapot és indokot szolgál arra, hogy számos ember kedvére használja, cincálja, és mocskolja be a nevemet.

Nem fogadom el azt, hogy valaki, 44 év aktív zenei munkásságomat, és soha meg nem rendülő állatvédelmi tevékenységeimet kétségbe vonja. Méltatlannak érzem, hogy ezek bármelyikét is igazolni, bizonygatni kezdjem el, ezért nem is teszem.

Nem kicsit keserít el, hogy ferdített és megmásított információkból hatásvadász emocionális média megjelenések válnak, amikkel évek óta sikeresen bélyegeznek meg. A most pénteki volt a legutolsó eltűrt az életemben! Saját magamért, a Szeretteimért, és minden olyan emberért, aki valaha is szeretett engem és a zenémet, harcolok a valós tények mellett az igazságért. Sajnálom, hogy feljelentést kell tennem becsületsértés, rágalmazás és zsarolás vétségei miatt, de ezt és ebben a formában tovább nem bírom…



Abonyi Mónikát fél évvel ezelőtt ismertem meg, egy RTL reggeli műsorban. Odajött hozzám, elmondta mennyire szeret engem és a zeném, hogy ismeri az állatvédelmi múltamat, ő az Állatzsaruk megalapítója és lát fantáziát az együttes munkában. Megkérdezte tudnék-e neki ló szállító kamiont szerezni, mondtam hogy persze, akár ingyen. Megbeszéltük, hogy kijönnek Tárnokra a csapattal hozzánk, hogy leegyeztessük a közös munkák terveit, illetve ötleteit. Így is történt.

Én biztosítottam őket arról, hogy minden hasznos kapcsolati tőkémet beforgatom az alapítvány javára, segítve az állatokat. Minden kampányhoz és megjelenéshez adom a nevem és arcom, magánszemélyként is hirdetem Őket, hogy a már jó pár éve működő kezdeményezése szélesebb körben ismertté és elismertté válhasson.

Ezeket mind, egytől egyig teljesítettem!

Evvel egyidőben a Csillagszem Alapítvány pénzéből az autólízing tartozásomat átvállalta. (amit az általa mutogatott papírral igazolt, de ezt senki nem is akarta letagadni)Megkérdeztem mikor rendezzem le? Mondta, hogy szól, de biztosan be fog jönni a pénz szponzorokból és majd beszámítja. Alapítványi pénz volt, szó nem volt az édesanyja nyugdíjáról, nem értem a változást. Ennyi volt összesen az alapítványtól kapott anyagi támogatásom. (Pénzügyi helyzetére soha semmilyen rálátásom nem volt, így nem tudom hányan, mikor és mit fizettek számára az én jóvoltomból.)

Elintéztem, hogy fogadják és tárgyaljanak vele a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet és Természetvédelmi Államtitkárságán. Adott pályázati lehetőségeket vittem hozzá komoly pályázatíróval, és csatlakozott hozzánk egy magyar arisztokrata család leszármazottja is, aki támogatásáról biztosította. Segítségét ajánlotta fel telephelyükön a szükséges felújításokban, illetve bővítésekben, építkezésekben és szponzor kapcsolati rendszereiben. Mónika elutasította a segítséget, és kikérte magának, hogy élete munkájában bárki is hibát találjon, inkább hozzon az arisztokrata kisasszony pénzt neki, mert 6 millió forintos tartozása van. Több mint fél éve dolgozom rajta, hogy eljusson az általunk összeállított profi portfólió olyan személyekhez, akik áttörő segítséget tudnak nyújtani anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Saját költségemre utaztam, telefonáltam, postáztam, intéztem mindent egy szó nélkül, mert tudtam, hogy jó vezérel mindkettőnket...Tudtam?

Szereztem osztrák-német alapítványokkal való partneri kapcsolatot, akik az állatok örökbefogadásánál ajánlottál fel segítségüket, de Mónika azt válaszolta ezek mind az ő saját állatai, és neki csak pénz kell.

Mindezek után már nincsen szponzori támogatási lehetőség, mivel kijelentette, hogy közel 60 kutya, macskák, lovak, és más házi illetve haszonállatok mind az ő saját tulajdonát képezik. Ugyanez a vonal felajánlott egy jó állapotú platós kisteherautót az állatok, illetve állateledelek szállítására szintén ingyen, de Mónika nem élt ezzel sem, mert mint említette pénz kell neki.

A szavamat én betartottam, az hogy kivel miben nem állapodott meg, vagy kitől mit nem kért, nem az én felelősségem, a lehetőség adott volt.

Megfenyegetett, hogy visszajuttat a börtönbe ezúttal lányommal együtt, akit aztán végképp fogalmam sincs hogyan juttatott be a képbe.

Keresztanyja 4 évvel ezelőtt meghalt, nem örökölt tőle semmit. Jelenlegi keresztmamája pedig itt él Magyarországon.

Ugyanúgy élünk egyik napról a másikra, ahogy minden egyszerű hétköznapi ember. Pont annyira nincs pénzem, ahogy egy vagy két hónappal ezelőtt. A kocsimat bármikor elvihetik, a házunkat május óta nem tudtuk fizetni, és pár hónapos elmaradásaink vannak majdnem minden számlámmal.

Nem értem milyen indíttatásból adott volna nekem pénzt, mikor 6 milliós adóssága van.

És ha én tartoznék, akkor miért az Ő autója a fedezet, és nem az enyém? És az sem világos, hogy fedezetül adta, vagy eladta mert kétfélét mond).

Ha valaki tartozik, miért kér kölcsön, hogy kölcsönadhasson másnak? Életszerűtlen.

Nem szeretnék háborúzni, de ha az szükséges mindehhez, hogy feljelentést tegyek, meglépem. A bulvárlap TV-jében látott videó és írott anyag, a telefon és sms-ek együttesen rágalmazásra, becsületsértésre és zsarolásra is nyomós alapot adnak. Az állatok nagyon jó húsban vannak, és Mónika boldogan mondta, hogy nyárig meg van oldva az élelmezésük, ezért kaptam tőle több karton macskakonzervet, amit ezúton is köszönök megint; ez volt a híres karácsony előtti segítség. Az említett december 15-i napon éppen a szűk körű születésnapi összejövetelemen volt, evett-ivott, jól érezte magát és semmilyen feltűnő problémája nem volt sem velem, sem lányommal.

Azt gondolom, hogy mostanra derülhettek ki számára, hogy rossz döntéseket hozott az elutasításaival, és megint jó bűnbaknak bizonyulhattam.

Remélem egyszer tudjuk majd érdemibb és hasznosabb dolgokra és tettekre fordítani az energiát, mint napjaink bulvár híreire!

Szeretettel,

Zalatnay Sarolta Cini

1 megjegyzés:

  1. Az én véleményem, hogy sokan takaróztak a neveddel. Talán ha nagyon utánagondolsz, arra is rájössz, kinek köszönheted, hogy eltűnt előled egy sor vádlott. Én akkor se értettem, ma sem értem hogyan fordulhatott elő ilyen.

    Most nem kezdem el sorolni, hogy a médiában és azon kívül ismert személyek közül hányan maradtak nemcsak szabadlábon, de a helyükön is, különböző igen durva dolgok után is. Veled viszont példát akartak statuálni, amit azóta sok ítélet tett nevetségessé, bár gondolom nemigen volt kedved mosolyogni rajta akkor se, azóta se.

    VálaszTörlés