2010. július 29., csütörtök

ÉNEKESNŐ VAGYOK!!




A Fókusz napi kérdése volt, hogy látnak-e engem valaha énekesnőként az újságok címlapján. Ha ez a reprezentatív felmérés hiteles, akkor elszomorít, de ugyanakkor ösztönzőleg hat is rám. Mindig is énekesnő voltam, az is maradok; és akik hétvégeken az ország különböző koncertjeire eljönnek, és hallanak Élőben (ugyanis soha nem énekelek playbackről), azoknak biztosan azonnal megváltozik a véleménye, amikor feléllva tapsol több ezer ember, amikor 3-4szer kell visszamenni a színpadra, mert nem hagyják abba a tapsot, felállva demonstrálják szeretetüket.
El is határoztam, hogy a koncertekről videofelvételt fogunk készíteni, amiket ezen a blogon büszkán fogok megmutatni nektek. Sajnos minden pénz kérdése, de szeretnék a fellépéseken háttérvetítéssel még sikeresebbé tenni a látványt, mert egyedül állni a színpadon sokszor szegényesnek tűnik.
Olyan ez, mint a 22-es csapdája... Csak a zenéről, arról, hogy "tudok énekelni" természetesnek tűnik, és nem szenzáció egy új CD megjelenése, egy új videoklipp. A sajtó és talán az emberek számára is természetes, pedig nagyon kemény munka van mögötte; semmit nem adnak ingyen, és nagyon nagy a verseny.
Az viszont "hír", ha a magánéletemben problémák vannak, és lehetőleg fájdalmat, szenvedést okoznak. Mint tudjuk a rossz hír gyorsabban terjed, és tartósabban marad fenn. Pedig én is csak egy vagyok a mai világban, akik anyagi problémákkal kűszködnek, és 13 év után is képes a média ezzel emelni az eladási példányt.Nem értem, hogy egyetlen vállalkozás sikertelensége miért von maga után hosszú évek során is előítéletet, miért nem hiszik el, hogy igazat mondok?! Hiszen azért kerültem ebbe a helyzetbe, felvállalva az összes kellemetlenséget. Itthon vagyok, végigcsináltam, szeretnék már más irányba tekinteni.


Sok energiát fektetek abba, hogy zeneileg is fejlődjek. Elővettem pár régebbi, kevésbé ismert, de annál jobb számaimat, tervezek pár angol nótát, új klippet, koncertben változásokat, most csináltattam új dedikálókártyákat, stb. Teszek azért is lépéseket, hogy a sok kedves, bátorító, és emberi levelekért, rajongói megnyilvánulásokért mindig tudjak örömteli koncerteket adni, és amíg tapsoltok, és énekeltek velem... mindennek van értelme. Énekesnő vagyok. Az is maradok örökké. Harcolni fogok, hogy ismét így éljek az emberek szemében. Botrányokat nem én kreálom. Körülöttem vannak, keletkeznek, és belefonódom. Igazságtalan. De mint sok más ugye, ez is relatív.Hiszem azt, hogy amíg valakinek van tehetsége, múltja, sikerei és tervei egy adott szint felett, addig az a szakma egy meghatározó alakja, nem pedig celeb, a bulvár világában. Énekesnőként kívánok szép napot mindenkinek:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése