2010. július 28., szerda

A VÉGREHAJTÁS NAPJA /sose lesz vége?/


Mivel hiszek Istenben, ugyanakkor az ezoterikus dolgokban is...nem tudom, hogy az előző életeimben mit tehettem és miért nem tudom még mindig ledolgozni a múltamat. Nem akarom sajnáltatni magamat, de mindig előjönnek a múlt képei és az, hogy míg édesanyám élt, semmi gondom nem volt. Szégyellem magam a lányom előtt is, aki hálistennek sokkal céltudatosabb és erősebb, mint én magam. Pedig végigélte az összes nehézséget velem! Pereskedés, édesanyám halála, rákbetegségem, válásom, börtön, még egy betegség, és most a végrehajtás.
16 éves korom óta énekelek, 50Ft-os gázsival kedtem, több mint 40 éve énekelek, töménytelen díjakat nyertem, siekeres lemezeket adtam ki, a fesztiválok, a külföldi utazások... és egy csődbe ment sikertelen vállalkozás miatt pokollá teszik az életemet!!
Bármi történt, a bűntetésemet letöltöttem. Minden keresetem 30%-át vonják, csak ebben az időben 700.000Ft-ot mutatott ki a végrehajtó iroda. Az már nem az én hibám, hogy a levont összegek töredékét kapják csak a Zalatnay Stúdió volt hitelezői, akiknek többsége, uzsorakamatram hitelezte, havi 13%-ra, önként, nagy haszon reményében a céget.
Miért nem bankba tették? Vagy kérdés, hogy ezek fekete pénzek voltak? A mai törvények szerint az uzsorásoknak börtönbüntetés jár.
Számomra az is érthetetlen, hogy az első és másodrendű vádlott soha nem szerepel, tőlük nem kérnek semmit, csak engem támadnak, mint az ügy HARMADrendű vádlotját.
A stúdió hitelezőjének többságe belátta, hogy rizikót vállalt. Az "eggyütt sírunk, vagy eggyütt nevetünk" mondás szerint, és tartják velem a kapcsolatot, sőt inkább együtt éreznek, minthogy bántanának.
Életem egyik legszörnyűbb napja volt a tegnapi.
Hiszen az is fáj, ha a sajátodat viszik el, de az tragédia, mikor semmi nem a tied, mégis kipakolják a házat!

HOLNAP REGGEL A MOKKÁBAN TV2 A mi vagyonkezelőnk elmeséli a Zalatnay Stúdió IGAZ történetét, hiszen 12 éve van melletünk.

16 megjegyzés:

  1. Cini én ismeretlenül tisztellek nem volt kötelező beszállni az üzletbe csak rajtad akartak meg gazdagodni jó egészséget kívánok kitartást tisztelettel keil jános kaposmérő

    VálaszTörlés
  2. Kedves Cini!

    Tudom szörnyű ami veled történik, de légy erős, ami nem öl meg erősebbé tesz. Van egy csodálatos lányod, a többi meg nem halálos, keményebb dolgokkal is megküzdöttél. Az én életem is tragédiákkal, küzdelmekkel volt tele, de a 4 gyerekem mindig erőt adott. S neked még ott vagyunk mi is a közönség aki szeret, és tisztel, és tojik a sok hülye álhírre Légy büszke arra amit elértél. Tisztelettel és szeretettel. Kisfaludy Péterné Győr

    VálaszTörlés
  3. Kedves Cini !
    Felháborító amit veled művelnek - vajon meddig mehet így ez a szemétkedés ? - Megbűnhődtél már a jóhiszeműségedért , kik és mit akkarnak még tőlled ? Kívánom , hogy hited , kitartásod , vezesen ki ebből a helyzetből . Mi a rajongóid melletted állunk mert szeretűnk . puszilak Zsuzsa

    VálaszTörlés
  4. Cini! Higgyj továbbra is, a hitből és a szeretetből erőt meríthetsz mindig! Az erős hited mellett ott áll a lányod és itt van a közönség, akik szeretnek. Mindenki követ el hibát az életben, aminek az árát meg kell fizetnie, de a Te "bűnöd" a naivitás volt, naivan hittél azokban az emberekben, akik a hírneved árnyékában kívántak volna gazdagodni, s miután bukás lett a vége, Téged otthagytak bűnbaknak. Ugyan ki az az ember, aki ne szeretne több pénzt? Tiszteletet érdemelsz azért, amiért emelt fővel vállaltad a büntetést, míg első- és másodrendű vádlott társaidnak nincs joguk magasra emelni a tekintetüket.
    Iszonyú időket élsz meg, de kívánom, hogy legyen már vége ... a hullámvölgy után a hullámhegynek kell jönnie... mókuskerék az élet. Jó egészséget kívánok Neked a harcodhoz!
    Szeretettel: Szabóné Cseh Ibolya

    VálaszTörlés
  5. A Palesztinok is hisznek, és mi is hittünk 13 évig...
    A hírt reggel olvastam, és akartam róla írni a blogomban, de nem volt időm. Majd holnap. Pont arról fogok írni ennek kapcsán, hogy még meddig és miben hiszünk?!

    Üdv! Vanilia

    VálaszTörlés
  6. Rengeteg a rajongó, rengeteg az együttérző ember. Rengeteg ember mondja, hogy szeretem, szeretlek. Elgondolkodott már valaki azon, hogy mi a szeretet? Nem csak érzés! (ráadásul önző módon, csak magamnak megszerzett kedves érzés, amiben örömmel megmártózhatunk!), hanem tevőleges cselekedet. Szeretek valakit, ha hagyom, hogy mások kihasználják, megalázzák, nyilvánosan hadjáratot indítsanak ellene? Szeretem eléggé (vagy legalábbis elég az?) ilyen helyzetben, ha együttérzek vele?- és a nehézségek elviselésére erőt és kitartást kívánok neki? Nekem nincs semmi személyes érdekem abban, hogy ezt a levelet leírom, de úgy gondolom, hogy közel 23 000 ember "ismerősként" bejelölte Cinit az iwiwen. Ha csak minimális összeggel is hozzájárulna a Cini adóságának rendezéséhez, már meg lehetne ettől a tortúrától menteni azt az embert, akit ennyire szeret a közönség. - és aprópénzen "megvásárolhatná" a rajongó tábor a segítés adta örömérzést úgy, hogy tevőlegesen is segített azon az emberen, akit szeret, és együttérez vele. 23 000 ember hatalmas karitatív cselekedetre képes.
    Üdvözlettel: Tóth Anna (én nem ismerem személyesen a Cinit), de szívesen segítenék.

    VálaszTörlés
  7. Szia.Mélységesen fel vagyok háborodva!Még ilyet hogy ki ürítik a lakást.Te már leülted a büntit ami nem volt leány állom.Fel a fejjel lesz még jobb is.Az élet megy tovább az emberek szeretete melletted van.
    Üdv Vidi Gábor

    VálaszTörlés
  8. KEIL JÁNOSNAK

    Kedves János! Sajnos későn vettem észre mindezt, de remélem hamar vége. Köszönöm:)

    VálaszTörlés
  9. KISFALUDY PÉTERNÉNEK

    Kedves Péterné! Tudod, ennyi nehézség után az értékrend megváltozik, és igazad van, azok a fontosak, akikről és amikről te is írsz! Jó egészséget és szép napot!

    VálaszTörlés
  10. ZOLTÁN (ZSUZSÁNAK)

    Kedves Zsuzsa! Az ilyen levelek megerősítenek! Biztos egy előző élet karmáját kell letisztáznom,de végigcsinálom azokért, akik szeretnek, a családomért, a közönségért! Köszönöm kedves leveled!

    VálaszTörlés
  11. SZABÓNÉ CSEH IBOLYÁNAK

    Kedves Ibolya! Minden szavad igaz, a naivitásért sajnos fizetni kell. Azt gondolom, ezt én már megtettem. Az emberekbe vetett hitem megmaradt, de az elsősorban Nektek, a közönségnek, és a családomnak köszönhetem! Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  12. TÓTH ANNÁNAK

    Kedves Anna! Nagyon szépen köszönöm, és igazán hálás vagyok a gondolatért, csak nekem ilyet nem lehet kezdeményeznem. Én csupán megköszönném, ha valaki ezt komolyan gondolja, és megszervezi. Biztosan volna rá mód és lehetőség, és ennek én csak örülni tudnék, mert való igaz, hogy a már 27.000ember igazi erő, és gyakorlatilag már 100Ft is enyhítené a dolgokat.
    Szép hétvégét és mégegyszer köszönöm a gondolatokat!

    VálaszTörlés
  13. VIDI GÁBORNAK

    Kedves Gábor! Számomra is egy fájó pont az, hogy a nevem miatt többet szenvedtem, mint egy átlag ember, emiatt. Talán példát akartak statuálni... sikerült. De a koncerteken érzem a közönség szeretetét, és a zene kárpótol mindenért. Továbbra is kűzdök. Köszönöm a kedvességed.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Cini!
    Fel a fejjel és ne foglalkozz azzal, hogy a másik ember hogy áll hozzád, és ott tesz alád ahol tud! Teljesen megvoltam lepődve, hogy elvitték a bútorokat, de az jobban meglepett, hogy a nő aláírt egy olyan papírt hogy lemond a pénzről. Komolyan mondom szegény Daróczy Dávid anyja jutott eszembe, mert az is ugyan ezt csinálta, annak is csak a pénzt kellett a fiát meg leszarta. Már bocsánat a véleménynyilvánításomért. Annak örülj, hogy vannak olyan emberek akik még segítenek a bajba jutottakon, sajnos kevés ilyen ember van. Ennek a nőnek szereplési és pénzvágya volt/van. És ez sajnos gusztustalan.
    További szép napot, és szép életet kivánok neked... Puszi
    Zsuzska

    VálaszTörlés
  15. Kedves Cini!

    Egyetlen Út van: ELŐRE!!! 3 hónapja egy lakókocsiban éltem, mára már cégtulajdonos vagyok cégben,ami azzal foglalkozik,hogy tudjuk megkönnyíteni az életünket, úgy,hogy az ne legyen megterhelő. Használja a Vonzás törvényét, de ha lehet csupán pozitív dolgokra.Soha nem szabad feladni az álmainkat,még akkor sem, ha úgy érezzük ennyi volt.Bár olyan helyzetből indultam, hogy nem is volt választásom.Nem akarok ön- tömjénezni,(j-vel)) csupán azt akarom kifejezni, hogy ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet, ha ő is AKARJA...( de nem akárkinek).Az Üzlettársaimmal erre tettük fel az életünket, hogy segítsünk másoknak is elérni a "paradicsomi" állapotot.
    Amire nagyon de nagyon oda kell figyelnünk, hogy : SOKAN SPIRITUÁLISAN GONDOLKODNAK, DE NEM ÚGY ÉLNEK!" Ha megbízhatóak vagyunk, alázatosak és szavahihetőek(alapvető emberi tulajdonságok), akkor azt az Uni meghálálja.
    Sok sikert és csodálatos Napokat kívánok.
    Szil.

    VálaszTörlés
  16. Kedves Cini!

    Felháborodva néztem a TV-ben a házatok kipakolását.Nagyon tetszett, ahogy a szomszédok kiálltak melletted.Én sem értem, hogy miért csak rajtad kérik számon a múltat. Azóta se esik szó az első és másod rendű vádlottról.Felháborító.Mint ahogy az uzsora kamatra kölcsönt adók szabadlábon sétálása is.Senki nem tartott fegyvert a fejükhöz, hogy adjanak kölcsön.Ők akartak meggazdagodni rajtad, ahogy most is.
    Az hogy nem vagy erős, ez így nem igaz, mindig tudtad,hogy mit akarsz és küzdöttél érte. Erős voltál míg kellett, felnevelted a gyermeked, küzdöttél a betegség ellen, túlélted a börtön megpróbáltatásait,tőled tanulta Nixi, hogy kell erősnek lenni. Nagyon szuper kislányt neveltél. Nem vagy, vagyunk gyengék, csak kicsit elfáradtunk a küzdelemben, de itt vannak a gyermekeink, s most ők segítenek nekünk. Ahogy a fiam is mondta "Eddig én kaptam tőled anya, most rajtam a sor, hogy visszaadjak belőle."
    Tedd amihez értesz, amit szeretsz. Sok sikert a talpra álláshoz, és az elkobzott javak visszaszerzéséhez. Legyen sok örömöd a gyermekedben.
    Puszi Erzsike

    VálaszTörlés